“A csönd nem csupán a természet hangja, hanem a lélek legbenső szükséglete.” "Szépséges földünk ,megmaradt szép tája, gyönyörű menyasszony tépázott ruhája"
A természetben nincsenek sem jutalmak sem büntetések: következmények vannak.
Mert mi az ember a természetben?
Semmi a végtelenhez képest...
A természet részei vagyunk, ránk is ugyanazok a törvények érvényesek, amelyek a világegyetemet irányítják; s még ha nagy E-vel írjuk is a nevét, az ember akkor sem lesz képes szabadon döntéseket hozni, vagyis önállóan, függetlenül a létét meghatározó külső és belső erőktől. Ez olyan lenne, mintha egy üstökös maga döntené el, merre haladjon.
Zúgolódik a tenger... Sötétbe öltözik az ég. A horizonton halál tusát vív a Nap... Est-hajnal kergeti égre fel a Holdat.
Épp, hogy kihajtott a növényzet... Átok sújtotta az áldott eget! - Méltatlanná teszem az embert! Kiáltotta egy démon az égnek.
S azóta, mindhiába van az embernek szeme, Nem képes látni a csodákat, s a szépet. Hogy a tengert mily lágyan cirógatja a szél... Hogy milyen törékeny szépség a tél.
Mikor jégvirágot fest az üvegre... S mikor megóvja a búzát gyengéden... Fehér menyasszonnyá dermeszti az országot, S tavasszal termékennyé teszi a világot.
Hm... s minden hiába volna? Nem!!! Ez kegyetlen! Az ember nem vak! Képes látni, s megtörni a démoni átkot! Csodálni... szeretni... e gyönyörű, teremtett világot.
A természet minden törekvését és erőfeszítését
az ember fejezi be
vagy mégsem?
Ha a természet törvényeit megszeged, elpusztít önvédelemből.